Gazdag programkínálattal készül a pünkösdi hosszú hétvégére az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. Május 24-én és 25-én a hagyományőrzés, a népi kultúra és a családi kikapcsolódás kerül a középpontba a Kalandos Emlékhely, a Pásztortalálkozó és a Pünkösdölő rendezvényein.
A vasárnapi programok a Legelők és Pásztorok Nemzetközi Évéhez kapcsolódnak. A látogatók betekinthetnek a hagyományos pásztorélet mindennapjaiba, többek között kézi birkanyírást, gyapjúfeldolgozást és tarhonyakészítést is megismerhetnek. A Nomád Parkban gyapjúösvény, íjászat és gyerekkuckó várja az érdeklődőket, míg a skanzen területén kemencés látványsütés, ügyességi játékok és népi gyerekjátszó színesíti a programot. A délután során lovasbemutató és pódiumbeszélgetés is lesz a hagyományos legeltető állattartásról és a pásztorkultúra örökségéről.
Hétfőn a Pünkösdölő rendezvényen elevenednek meg a népszokások. A látogatók népzenei és néptáncprogramokon vehetnek részt, fellép a Hatetudnád Tánctanoda és Mester László zenekara, emellett vándorkomédiás előadás és interaktív viseletbemutató is várja a családokat. A nap egyik leglátványosabb eseménye a pünkösdi királyválasztás lesz, ahol ügyességi lovas vetélkedőn mérik össze tudásukat a résztvevők. A programot zenés felvonulás és lovas virtuskodás teszi még hangulatosabbá.
Az Emlékpark állandó kiállításai és 3D-s filmvetítései mindkét napon látogathatók lesznek, így a szervezők minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódást ígérnek a pünkösdi hétvégére.