A Könyvhét időszakához kapcsolódva mutatják be a jubileumi, tizedik Szegedi horizont antológiát a Városi Rock Klubban az Areión Kulturális Egyesület szervezésében június 17-én. Az est a kortárs szegedi irodalom ünnepe lesz: fölolvasásokkal, zenével és beszélgetésekkel idézik meg a városhoz kötődő alkotók világát.

Az idén tizedik alkalommal megjelenő Szegedi horizont antológia a szegedi és Szegedhez kötődő szerzők 2025-ben folyóiratokban publikált műveiből válogat. A kötet az elmúlt évek során fontos lenyomatává vált a helyi irodalmi életnek, hiszen egyszerre mutatja meg a város alkotói sokszínűségét és a kortárs irodalom legfrissebb hangjait.

A bemutató nem hagyományos könyves eseménynek ígérkezik: a szervezők több nézőpontból közelítik meg az antológiát. A közönség részleteket hallhat a kötetből, betekintést nyerhet a szerkesztés folyamatába, emellett zenei és színházi elemek is színesítik az estét.

A rendezvény résztvevői Bene Zoltán és Diószegi Szabó Pál szerkesztők, akik az antológia létrejöttéről és a szegedi irodalmi közeg jelenéről beszélgetnek majd. Fellép Varga Norbert, a Szegedi Egyetemi Színház művészeti vezetője és a Naked SZESZ frontembere, közreműködnek továbbá a Szegedi Egyetemi Színház színészei is.

Az esemény egyben része annak a több éve futó Szó–Szín–Pódium irodalmi és művészeti beszélgetéssorozatnak is, amely a Városi Rock Klubban, az Areión Kulturális Egyesülettel közösen valósul meg. A sorozat célja, hogy találkozási pontot teremtsen irodalom, zene, színház és közönség között, és élő párbeszédet hozzon létre a kortárs művészet körül. Az eseményre a belépés díjtalan, a szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.