A Nemzeti Összetartozás Napján volt a PalánkHír Podcast vendége Jezsó Ákos író, akivel monumentális felvidéki trilógiájáról, Trianon máig ható következményeiről, valamint a felvidéki magyarság 20. századi történelméről beszélgettünk.
A háromkötetes regényfolyam – a Megyek túlra, a Mécses a ködben és az Éjfélre kialszanak a lángok – egy család történetén keresztül mutatja be a felvidéki magyar közösség sorsát Trianontól egészen napjainkig. Az író elmondta, hogy a trilógia megszületésében saját családi gyökerei is fontos szerepet játszottak, hiszen felmenői közül többen a történelmi Magyarország ma már határon túli területein születtek.
Jezsó Ákos szerint a történelmi regényírás egyik legfontosabb feladata a hitelesség. A trilógia megírását hosszú levéltári kutatómunka előzte meg, amely során nemcsak a magyar, hanem a szlovák nézőpontokat is igyekezett megismerni és bemutatni. Mint fogalmazott, egy történelmi regény csak akkor lehet hiteles, ha az író többet tud az adott korszakról annál, mint amennyi végül a könyv lapjaira kerül.
A beszélgetés egyik központi témája az volt, hogyan élték meg a felvidéki magyarok a 20. század viharos történelmi változásait. Az író szerint a Trianon után ott maradt magyar családok életét folyamatos újrakezdések jellemezték. Az impériumváltások, a második világháború, a kitelepítések, majd a kommunista rendszer mind újabb és újabb alkalmazkodásra kényszerítették az embereket.
A trilógia első kötete ezt az állandó újrakezdést állítja középpontba, míg a második könyv azt vizsgálja, hogyan lehet embernek maradni egy embertelen rendszerben. A kommunizmus időszakát feldolgozó kötet az 1956-os forradalommal zárul, amelyet Jezsó Ákos nem csupán magyarországi eseményként, hanem az egész magyarság számára meghatározó történelmi pillanatként értelmez.
A szerző külön hangsúlyozta, hogy a történelmet nem a politikusok és hadvezérek szemszögéből szerette volna bemutatni, hanem azokéból az egyszerű emberekéből, akik elszenvedői voltak a nagy történelmi folyamatoknak. Regényeinek szereplői hétköznapi emberek, akiknek a feje fölött zajlik a történelem, miközben családot alapítanak, dolgoznak, reménykednek és próbálnak megmaradni magyarnak.
A trilógia zárókötete már a jelenkor kérdéseit helyezi előtérbe. Arra keresi a választ, milyen folyamatok vezettek oda, hogy a Felvidék magyarsága az elmúlt évszázad során jelentősen megfogyatkozott. Szó esik az asszimilációról, a vegyes házasságokról, az elvándorlásról és az identitás megőrzésének kihívásairól is.
A podcast során többször előkerült az emlékezés és az emlékezet fontossága. Jezsó Ákos szerint a személyes történetek összegyűjtése és továbbadása ma különösen fontos feladat, hiszen lassan eltűnik az a nemzedék, amely még saját élményein keresztül tudott mesélni Trianonról, a kitelepítésekről vagy akár az 1956-os forradalom eseményeiről.
A beszélgetés végén egy bibliai idézet foglalta össze leginkább a trilógia és az író küldetésének lényegét: „Mondd el fiaidnak.” Jezsó Ákos szerint ugyanis a múlt feldolgozása, a családi és közösségi történetek továbbadása nélkül nemcsak önmagunkat értjük meg nehezebben, hanem a Kárpát-medence népei közötti valódi párbeszéd is elképzelhetetlen.
A teljes beszélgetés megtekinthető a PalánkHír Podcast csatornáján.