A rakpart és a Stefánia környékén közlekedők figyelmét hívja fel a szabályok betartására a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. A társaság közösségi oldalán közzétett tájékoztatás szerint a rakpart menti mellvédet kísérő sétány, valamint a Stefánia és a Korányi fasor parkos területei gyalogos övezetnek minősülnek, amit a kihelyezett KRESZ-táblák is egyértelműen jeleznek.
A szabályok értelmében ezeken a járdákon kerékpárral, rollerrel és más járművel közlekedni tilos, a biciklisek és rolleresek számára ugyanis két közeli alternatív útvonal is rendelkezésre áll. Használhatják a rakparti utat, illetve a Stefánia kerékpárútját az Oskola utca irányába.
A társaság szerint az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a kerékpáros és rolleres forgalom a gyalogos sétányokon, ami nemcsak balesetveszélyes helyzeteket eredményezett, hanem a zöldterületekben is komoly károkat okozott. A Móra Ferenc Múzeum Tisza-parti szakaszán a letaposott növényzet helyére új cserjéket és évelő növényeket telepítettek, a megújított ágyások védelme érdekében pedig alacsony kerítést kellett kialakítani.
A közlemény arra is kitér, hogy egyes szabálytalanul közlekedő kerékpárosok csengetéssel próbálják letéríteni a gyalogosokat a járdáról, ezzel veszélyeztetve a gyalogosok biztonságát és a frissen kialakított zöldfelületeket is.
A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ezért ismét arra kéri a kerékpárral és rollerrel közlekedőket, hogy a kijelölt útvonalakat használják, és tartsák tiszteletben a gyalogos övezetekre vonatkozó szabályokat. A figyelemfelhívás erősítése érdekében a területen új táblákat is kihelyeztek, bízva abban, hogy ezzel hozzájárulhatnak a biztonságosabb és kulturáltabb közlekedéshez mindenki számára.