Látványos eredménnyel indult a Hazajáró közösségi adománygyűjtése: a kezdeményezés első 24 órájában már annyi támogatás érkezett, amely a tervezett 11 új epizód közül négy elkészítésének fedezetét biztosíthatja. A műsor készítői szerint a Kárpát-medence minden szegletéből és a diaszpórából is folyamatosan érkeznek a felajánlások és a biztató üzenetek.

A Hazajáró nemrég jelentette be, hogy a televíziós sorozat megszűnését követően sem szeretné félbehagyni a több mint tizenöt éve vállalt küldetését. A készítők célja, hogy saját erőből befejezzék a történelmi Magyarország még be nem mutatott kisrégióit feldolgozó sorozatot, ezért a hiányzó 11 epizódot online formában készítik el és teszik elérhetővé.

A teljes gyártási költség mintegy 22 millió forint, ezért a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet közösségi adománygyűjtést indított. A szervezők hangsúlyozzák, hogy nem az adomány nagysága számít, hanem az összefogás ereje. Kiemelték azt is, hogy az esetlegesen a szükséges összegen felül beérkező támogatásokat kizárólag az egyesület közhasznú céljaira fordítják, az elszámolás pedig nyilvános és átlátható lesz.

A támogatási kampány első napjának eredményei biztatóak: a készítők közlése szerint már négy epizód elkészítéséhez elegendő összeg gyűlt össze. Köszönetet mondtak mindazoknak, akik adománnyal vagy megosztásokkal segítették a kezdeményezést, és úgy fogalmaztak: valódi nemzeti összefogás bontakozott ki a Hazajáró folytatásáért.

A Hazajáró 2011 óta mutatja be a Kárpát-medence magyar emlékhelyeit, történelmi tájait és közösségeit. A műsor az elmúlt másfél évtizedben széles nézői közösséget épített ki, amely most a jelek szerint a folytatásért is készen áll összefogni.

A támogatási lehetőség továbbra is nyitott, a készítők remélik, hogy a következő napokban sikerül előteremteni a még hátralévő epizódok elkészítéséhez szükséges forrást.