Új, az országban is az egyik legszigorúbb betelepülési szabályozást vezetett be Ásotthalom. Mint ahogyan az a 24.hu cikkében áll, október 1-je óta csak az létesíthet lakcímet a Csongrád-Csanád vármegyei településen, aki legalább egyéves munkaviszonnyal és minimálbéres jövedelemigazolással rendelkezik. A helyi rendelet ezzel a nyáron hatályba lépett önazonossági törvény adta lehetőségeket használja ki, amely engedélyezi a beköltözés korlátozását. A szabályozás több szempontból is szigorú: kizárja azokat, akik életellenes, szexuális vagy kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt követtek el, de még a jogkövetkezmények megszűnéséig más bűntettek esetében sem engedélyez lakcímbejelentést. Aki cégtulajdonosként szeretne a községbe költözni, annak vállalkozása adómentes kell legyen. Emellett a jelentkezőknek társadalombiztosítási jogviszonyt is igazolniuk kell, és a döntés minden esetben egyedi elbírálás alapján születik. A beköltözni szándékozókat az önkormányzat személyesen is meghallgathatja, és elutasíthatja azokat, akiket a testület „a közösségi együttélés szabályainak betartására alkalmatlannak” ítél. A település ezzel élt az önazonossági törvény nyújtotta önkormányzati mozgástérrel, amely a Területfejlesztési Minisztérium szerint „példátlan szabadságot” biztosít a helyi közösségek számára. A vármegyében csak Nagymágocs alkalmazott hasonló rendeletet, de ott a helyiek és szomszédos települések lakói elővásárlási jogot élveznek, míg Ásotthalmon a feltételek szigorúbb szociális és erkölcsi alapokra épülnek. Az országban már közel száz település hozott hasonló szabályozást, főként Borsodban, de Ásotthalom az elsők között van, ahol a lakcímhez nemcsak jövedelem, hanem erkölcsi megfelelés is szükséges. Aki nem működik együtt az önkormányzattal a bejelentkezési folyamat során, pénzbírságra számíthat. Az új szabályozás célja a helyi vezetés szerint a „közösségi rend” és a „helyi önazonosság” védelme, ugyanakkor több jogvédő szervezet is aggályosnak tartja, hogy a rendelet akár szubjektív alapon is kizárhat egyes jelentkezőket a betelepülésből.