Február 28-án, szombaton 9 és 17 óra között ismét megrendezik a Rejtett Kincsek Túrái programsorozatot, amelyhez idén második alkalommal csatlakozik a deszki helyszín is. A Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) kezdeményezéséhez kapcsolódó esemény célja, hogy a résztvevők felfedezzék lakóhelyük kevésbé ismert természeti és kulturális értékeit.

A deszki túra a Móra Ferenc utcai Sportcsarnoktól indul, útvonala a Deszki Öreg tölgyig vezet, majd onnan tér vissza a kiindulópontra. A 10 kilométeres táv sík terepen halad, így könnyen teljesíthető, akár családok vagy kevésbé gyakorlott túrázók számára is. A szervezők a séta során a gombák világára is külön figyelmet fordítanak: a legtöbb gombafajt gyűjtő résztvevők között Szegedi Gombász Pólót sorsolnak ki.

A Rejtett Kincsek Túrái országos program keretében több tájegységen 5, 10, 15 és 20 kilométeres útvonalak közül választhatnak az érdeklődők. A kijelölt nyomvonalak előre közzétett útvonalon haladnak, bemutatva a környék főbb látnivalóit, természeti értékeit. A nap folyamán meghatározott időpontokban vezetett túrák is indulnak, amelyekhez előzetes regisztráció szükséges a Sportnaptár felületén.

A teljesítés egyénileg, a GeoGo applikáció segítségével történik: a résztvevők okostelefonjukon követhetik és rögzíthetik a választott útvonalat. A nap végén nemcsak az egyéni eredmények, hanem az egyes tájegységek összteljesítménye is összevetésre kerül, így barátságos verseny keretében az is kiderül, melyik térség bizonyult a legaktívabbnak.

A programon való részvétel ingyenes, a vezetett túrák esetében azonban előzetes regisztráció szükséges. A szervezők minden természetkedvelőt szeretettel várnak a téli túranapra.