A Cuháré Kulturális Közhasznú Egyesület idén tizennyolcadik alkalommal rendezi meg a „…mutassatok utat…” című jótékonysági emlékestet, amelyet a 2006-ban fiatalon elhunyt Kovács Zoltán néptáncos, népzenész emlékének szentelnek. A Cuháré Táncműhely alapítójaként és a Korinda Zenekar oktatójaként Zoltán meghatározó alakja volt a szegedi népzenei és néptáncos életnek, munkássága és személyisége a mai napig irányt mutat a közösség számára.
Az emlékest célja évről évre ugyanaz: méltó módon emlékezni egy olyan alkotóra, aki nemcsak szakmailag, hanem emberileg is maradandót adott környezetének. Az esemény különlegessége, hogy egy színpadon találkoznak Szeged és Csongrád-Csanád vármegye, valamint a határon túli területek nívós néptáncegyüttesei és zenekarai, erősítve a közös hagyományok ápolását és továbbadását.
A fellépők között szerepel többek között az Árendás Néptáncegyüttes, a Csanád Táncegyüttes, a Kankalin Néptáncegyüttes, az Ördögtérgye Néptáncegyüttes Kolozsvárról, a Szeged Táncegyüttes, az Üllési Fonó Néptáncegyüttes, valamint a Cuháré Táncműhely különböző csoportjai. A zenei kíséretet az AstoriaFolk, a Csürhe Banda és a Szélműves biztosítja.
A műsort követően a szervezők táncházzal várják a közönséget, ahol a nézők maguk is részeseivé válhatnak az élő hagyománynak. A rendezvény jótékonysági célt is szolgál: a belépőjegyekből befolyó összeget a Kárpátalja Kulturális Örökségének és Népi Hagyományainak Megőrzéséért Társadalmi Szervezet támogatására ajánlják fel. Az esemény a Petőfi-telepi Művelődési Házban lesz április 18-án, szombaton este 19.00 órától.