Különleges képzőművészeti kiállítás nyílik június 20-án a szegedi Móra Ferenc Múzeumban: a „Drága barátom, Picasso!” című tárlat Pablo Picasso és a magyar képzőművészek kapcsolatát mutatja be a látogatóknak. A kiállítás a Múzeumok Éjszakáján nyílik meg, és az év végéig lesz látogatható Szegeden.
A tárlat egyik különlegessége, hogy Pablo Picasso eredeti alkotásai mellett olyan magyar művészek munkái is helyet kapnak, akikkel a világhírű spanyol alkotó kapcsolatban állt, együtt dolgozott vagy akik hatással voltak művészetére. A kiállításon csaknem harminc eredeti Picasso-mű lesz látható, köztük kilenc kerámiaalkotás is.
Fogas Ottó, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója elmondta: a tárlat célja nemcsak Picasso művészetének bemutatása, hanem annak érzékeltetése is, milyen szoros kapcsolatok fűzték a magyar képzőművészekhez. Picasso elsősorban Párizsban találkozott több magyar alkotóval, akikkel szakmai és személyes kapcsolatot is ápolt.
A kiállításon közel negyven magyar festő és grafikus munkái is szerepelnek majd. A látogatók többek között Czóbel Béla, Aba-Novák Vilmos, Csontváry Kosztka Tivadar, Márffy Ödön, Tihanyi Lajos és Szalay Lajos alkotásait is megtekinthetik. Utóbbit Picasso a 20. század legnagyobb grafikusának nevezte.
A tárlat modern, immerzív elemeket is használ majd: vetítések, reprodukciók és látványos installációk segítik a látogatókat abban, hogy közelebb kerüljenek Picasso életéhez és művészetéhez. A kiállítás egyik kiemelt látványeleme a Guernica eredeti méretű másolata lesz.
A „Drága barátom, Picasso!” címét Brassai, vagyis Halász Gyula egyik megszólításából kölcsönözték. A világhírű fotóművész és filmes rendszeresen így kezdte a Picassónak írt leveleit.
A műtárgyak hazai közgyűjteményekből, magángyűjtőktől és külföldről érkeznek Szegedre. A kiállítás az év egyik legjelentősebb kulturális eseménye lehet a városban.