A Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola első osztályos tanulói látogattak el a Gokart Park Szegedbe, ahol a Vital ISE és a Gokart Park Szeged közös szervezésében megvalósuló ingyenes közlekedésbiztonsági tréningen vehettek részt.
A programon 22 kisdiák és kísérőik töltöttek el közel három órát, amely alatt játékos, ugyanakkor rendkívül hasznos formában ismerkedhettek meg a biztonságos közlekedés legfontosabb szabályaival. A szervezők célja ezúttal is az volt, hogy a gyermekek életkoruknak megfelelő módon sajátítsák el a gyalogos és kerékpáros közlekedés alapjait, valamint megtapasztalják, milyen fontos szerepe van a figyelemnek és a szabálykövetésnek a közlekedésben.
A foglalkozások során a résztvevők elméleti és gyakorlati feladatokon keresztül bővíthették ismereteiket. A gyerekek aktívan bekapcsolódtak a programokba, lelkesen válaszoltak a kérdésekre, és nagy érdeklődéssel próbálták ki a különböző ügyességi feladatokat is.
A Vital ISE és a Gokart Park Szeged évek óta kiemelt figyelmet fordít a közlekedésbiztonsági nevelésre. A kezdeményezés célja, hogy minél több általános iskolás gyermek jusson olyan gyakorlati tudáshoz, amely hozzájárulhat a balesetek megelőzéséhez és a tudatos közlekedői magatartás kialakításához.
A program a következő hetekben is folytatódik: jövő héten a Deszki Általános Iskola elsősei érkeznek a tréningre, ezt követően pedig az ópusztaszeri diákok is részt vehetnek a közlekedésbiztonsági foglalkozásokon.