Július 18-án ismét a hagyományok, a pusztai kultúra és a közösségi élmények kerülnek a középpontba Ásotthalmon, ahol immár tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Rózsa Sándor Fesztivált. A Bűbáj Élménybirtokon egész napos, ingyenesen látogatható programokkal várják a családokat, a hagyományőrző közösségeket és minden érdeklődőt.

A rendezvény a házigazda köszöntőjével veszi kezdetét, majd 15 órától elstartol a fesztivál egyik legnépszerűbb eseménye, a csülökpörkölt-főzőverseny. A gasztronómiai élmények mellett a kultúra kedvelői is tartalmas programokra számíthatnak: megnyílik a „Puszta világa” című festménykiállítás, amelyen Gróf Gál Mihály táblaképfestő alkotásai láthatók, valamint az Alföld hangulatát idézi meg a Kiskunhalasi József Attila Irodalmi Kör „Alföldi nyár” című műsora is.

A délután folyamán pódiumbeszélgetés várja a látogatókat, ahol Tárnoki Mihály, a juhászat védőatyjaként ismert szakember, valamint Tóth Szabolcs pásztor osztja meg tapasztalatait és gondolatait a magyar pásztorkultúráról. Ezt követően lovaskocsis és lóháton érkező résztvevők felvonulása idézi fel a puszta világát, majd a jelenlévők tisztelegnek Rózsa Sándor emlékfájánál. A program részeként pálinkaáldásra is sor kerül, amelyen hagyományőrző csoportok és népdalkörök működnek közre.

Az esti órákban a népzene és a néptánc veszi át a főszerepet. Színpadra lépnek többek között az Ásotthalmi Bogárzó Néptánccsoport, a Hatetudnád Tánctanoda, a Dalos Citerazenekar, a Királyhalmi Királykák Népdalkórus, valamint számos hagyományőrző együttes. A főzőverseny eredményhirdetését követően a Dabasi Csikósok látványos lovasbemutatója következik, amely minden évben a fesztivál egyik legnépszerűbb programpontja.

Az est fénypontját 21 órától Balázs Pali élő koncertje jelenti, majd 22 órától hajnalig tartó utcabál várja a szórakozni vágyókat Pipicz Dani és a Lagzi Band közreműködésével.

A szervezők egész nap számos kísérőprogrammal készülnek: lesz lovaskocsizás, ostorcsattogtató bemutató, csergetés, tárlatvezetés a Tömörkény-házban és a Rózsa Sándor Élményházban, népi fajátszótér és kézműves kirakodóvásár is. A látogatók megtekinthetik Rózsa Sándor eredeti dohányzacskóját, miközben a Tambura büfében hagyományos alföldi ételek és frissítők várják őket.

A XIV. Rózsa Sándor Fesztivál egyszerre kínál szórakozást, kulturális élményeket és találkozást a magyar puszta élő hagyományaival, így méltó módon őrzi és mutatja be a dél-alföldi örökséget.