Több, a szegedi zártkerteket és a külterületi városrészeket érintő fejlesztési elképzelésről és folyamatban lévő egyeztetésről számolt be közösségi oldalán Sándor János, a Kiskertesek érdekképviseletének elnök-ügyvezetője.
Tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban felvette a kapcsolatot dr. Stumpf Péter parlamenti államtitkárral és Gajda Attila országgyűlési képviselővel annak érdekében, hogy áttekintsék a zártkerteket érintő helyi problémákat, valamint a terület országos jogszabályi rendezésének lehetőségeit. Mint írta, dr. Stumpf Péterrel személyesen is egyeztetett, ahol szóba került a Bika-tó rehabilitációja, valamint a Baktói-kiskerteknél tervezett tram-train megálló ügye is. Beszámolója szerint mindkét kezdeményezés támogatást kapott.
Sándor János arról is írt, hogy elkészült a Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszternek címzett beadvány a Pihenő utcai tram-train megálló létesítésének ügyében. A dokumentumban igyekeztek műszaki és szakmai érvekkel alátámasztani a megálló szükségességét. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a megvalósítás egyik legnagyobb akadályát jelenleg a Sándorfalvi úti vasúti átjáró kiváltása és egy tervezett aluljáró megépítése jelenti.
A városi önkormányzattal folytatott egyeztetésekről is beszámolt. Közlése szerint Nagy Sándor alpolgármesterrel egy olyan együttműködés előkészítéséről tárgyaltak, amelynek keretében az SZJA egy százalékos felajánlásaiból, önkormányzati hozzájárulással és pályázati források bevonásával fokozatosan fejlesztenék a kiskerti úthálózatot. A cél, hogy évről évre újabb utcák kapjanak szilárd burkolatot.
A tájékoztatás szerint Tompaszigeten további kerékpártámaszok kihelyezése és a Klebelsberg-telepet összekötő gyalogos járda kialakítása is szerepel a tervek között, emellett a Baktó környéki erdők védelme is napirenden van.
Sándor János kitért a déli városrész közlekedési helyzetére is. Véleménye szerint a térség infrastrukturális fejlesztései elmaradtak a lakosságszám növekedésétől, ezért a következő években több beruházásra lenne szükség. Ezek között említette a déli elkerülő út további szakaszának megépítését, a Szabadkai úti vasúti aluljárót, új kerékpárutak kialakítását, valamint a 24-es autóbusz végállomásának áthelyezését.
Az érdekképviselet vezetője hozzátette, hogy több más, korábban megkezdett ügy is továbbra is napirenden van, és várja a kiskert-tulajdonosok javaslatait, észrevételeit is.