Egy rövid, mindössze néhány perces kérdőívvel szeretné felmérni és egyben bővíteni a lakosság mentéssel kapcsolatos ismereteit az Országos Mentőszolgálat Alapítvány. A „Szép Mentés!” elnevezésű online teszt célja, hogy minél többen tisztában legyenek azzal, hogyan kell helyesen segítséget kérni, illetve miként támogathatják a mentők gyors és hatékony munkáját vészhelyzet esetén.
A tíz kérdésből álló teszt kitöltése mindössze öt-hat percet vesz igénybe. A résztvevők olyan gyakorlati kérdésekre kapnak választ, mint például mit érdemes mindenképpen elmondani a segélyhívás során, vagy hogyan kell szabályosan utat engedni egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak.
A kérdőív különlegessége, hogy minden válasz után azonnal megjelenik a helyes megoldás, amelyet hasznos magyarázatok és kiegészítő információk is kísérnek. Így a kitöltők nemcsak felmérhetik tudásukat, hanem új ismereteket is szerezhetnek, amelyek egy váratlan baleset vagy rosszullét esetén akár életet is menthetnek.
Az alapítvány hangsúlyozza, hogy a válaszokat anonim módon kezelik. A kitöltők között ezúttal öt darab plüss mentőautót is kisorsolnak, ezzel is ösztönözve a részvételt.
A szervezők szerint néhány perc ráfordítás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki olyan tudással gazdagodjon, amelyre egyszer talán a legnagyobb szükség lesz. A teszt kitölthető itt: https://forms.gle/qTiTsdGCaeNnZrpw7