Az Alfa-generációról készült kutatások szerint a mai gyerekek figyelme és koncentrációs képessége másképp működik, mint a korábbi nemzedékeké. A szakemberek úgy vélik, hogy a digitális környezetben felnövő fiatalok nap mint nap óriási mennyiségű ingerrel találkoznak, ezért gyorsabban váltanak fókuszt, nagyobb az ingerigényük, és nehezebben mélyülnek el egy-egy feladatban. Mindez új kihívás elé állítja az iskolákat is, ezért egyre gyakrabban merül fel a kérdés: vajon a hagyományos, 45 perces tanórák még megfelelnek a mai kor elvárásainak?
A témában azonban koránt sincs egyetértés. Oktatási szakemberek és pedagógusok egy része úgy látja, hogy önmagában a tanórák hosszának csökkentése nem jelentene valódi megoldást. Szerintük aki nem tudja hatékonyan megszervezni egy 45 perces órát, az egy 30 perces foglalkozáson sem lesz eredményesebb. A hangsúly nem az időtartamon, hanem az óra ritmusán, felépítésén és módszertanán van.
A korszerű pedagógiai szemlélet szerint a változatos munkaformák, a páros és csoportos feladatok, a mozgás, a beszélgetések és a kreatív problémamegoldás képes végig fenntartani a diákok figyelmét. Egy jól szervezett tanórán a gyerekek sokszor észre sem veszik, hogy eltelt 45 perc, mert folyamatosan aktív részesei a tanulási folyamatnak.
Más szakértők ugyanakkor úgy vélik, hogy maga a tanórai rendszer is felülvizsgálatra szorul. A 45 perces órák és a folyamatos csengetések több mint százötven éves hagyományra épülnek, miközben a világ és a tanulási szokások alapjaiban változtak meg. Egyre többen érvelnek a projektalapú oktatás mellett, ahol nem a csengő szab határt a tanulásnak, hanem maga a feladat. Egy makett elkészítése, egy tudományos kísérlet, egy film összeállítása vagy egy vita természetes módon igényelhet akár másfél órát is, miközben a diákok végig motiváltak maradnak.
A vitában rendszeresen felmerül az is, hogy nem csupán az órák hosszát kellene újragondolni. Szakemberek szerint legalább ennyire fontos lenne a kisebb osztálylétszám, a differenciált oktatás, a digitális eszközök tudatos alkalmazása, valamint a tananyag korszerűsítése. Sokak szerint a jelenlegi rendszer túl sok ismeretet próbál rövid idő alatt átadni, miközben kevesebb figyelem jut az élményszerű tanulásra és a valódi készségfejlesztésre.
Mások arra is felhívják a figyelmet, hogy a koncentráció nem csupán adottság, hanem fejleszthető képesség. Ha a gyerekek hozzászoknak az állandó, gyors ingerváltáshoz, az hosszú távon a munkában és a mindennapi életben is nehézséget okozhat. Ebben nemcsak az iskolának, hanem a családnak is fontos szerepe van: a közös beszélgetések, az olvasás, a mesélés vagy a képernyőmentes együtt töltött idő mind hozzájárulhat a figyelem és a türelem fejlődéséhez.
Érdekes szempontként jelenik meg az is, hogy talán nem is a 45 perc a legnagyobb probléma, hanem a tanítási nap szerkezete. Egy átlagos iskolai napon a diákok akár hatszor-nyolcszor is teljesen eltérő tantárgyak, gondolkodásmódok és elvárások között váltanak. Több oktatáskutató szerint éppen ez az állandó áthangolódás terheli meg leginkább a tanulókat, ezért a jövő iskolájában akár hosszabb, de kevesebb blokkban szervezett foglalkozások is hatékonyabbak lehetnének.
A vita tehát jóval túlmutat azon, hogy 30 vagy 45 percig tartson egy tanóra. A valódi kérdés inkább az, hogyan lehet olyan tanulási környezetet teremteni, amely alkalmazkodik a mai gyerekek sajátosságaihoz, miközben nem mond le a koncentráció, a kitartás és az elmélyült gondolkodás fejlesztéséről sem. Mert végső soron nem az óra hossza dönti el, mennyit tanulnak a gyerekek, hanem az, hogy mi történik abban a bizonyos 45 percben.