A közismert sláger úgy tartja, „nemcsak a húszéveseké a világ”, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Politológiai Tanszékén most mégis pont a húszéves jubileumé a főszerep. A szegedi politológusképzés fennállásának 20. évfordulója alkalmából a tanszék nagyszabású rendezvénysorozattal készül a következő hónapokban, amelynek egyik kiemelkedő nyitóeseménye a Jubileumi Hallgatói Kvíz.
A kezdeményezés nem csupán a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak szól, hiszen a szervezők a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem politológus hallgatóit is örömmel várják a megmérettetésre. A verseny célja, hogy a résztvevők játékos és közvetlen formában mérhessék össze szakmai tudásukat, miközben lehetőség nyílik a vidéki politikatudományi képzési helyek közötti szakmai kapcsolatok és a hallgatói hálózatok erősítésére is.
A vetélkedőre 3–5 fős csapatok jelentkezhetnek, és maga a verseny két fordulóból áll:
- Első forduló (Online selejtező): Az első szakasz egy Kahoot-kvíz keretében zajlik, amely a politikatudomány különböző területeit lefedő, rövid válaszidős, feleletválasztós kérdéseket tartalmaz. A regisztrált csapatok 2026. október 7-én kapják meg a kitöltéshez szükséges hivatkozást. A kitöltésre október 11-ig van lehetőség, a csapatok ezen az időszakon belül maguk választhatják meg a lebonyolítás időpontját. A tisztességes játék érdekében a feladványokat a csapattagoknak közösen, külső segítség, internetes keresés vagy mesterséges intelligencia igénybevétele nélkül kell megoldaniuk.
- Második forduló (Élő döntő): Az online selejtezőből a legjobban szereplő csapatok jutnak be a döntőbe. A zárófordulót 2026. november 13-án rendezik meg Szegeden, az SZTE Állam- és Jogtudományi Karán. Az élő döntő egy izgalmas csapatvetélkedő lesz, ahol a különböző témakörök és eltérő pontértékű kérdések közt válogatva nemcsak a lexikális tudás, hanem a stratégiai érzék és a bátorság is döntő szerepet kap majd.
A rendezvényre a regisztrációs űrlap kitöltésével lehet jelentkezni, erre azonban már csak néhány nap áll rendelkezésre: a regisztráció határideje 2026. október 4..
A szervezők minden érdeklődő hallgatói közösséget bátorítanak a részvételre. Kérdés esetén a hallgatók Dr. Petrovszki-Oláh Lászlóhoz fordulhatnak a petrovszki@polit.u-szeged.hu e-mail címen.