Különleges jótékonysági kezdeményezést hirdetett a Plüss Kommandó. A szervezet célja, hogy a résztvevők közösen teljesítsék a Föld egyenlítői kerületének megfelelő, 40 075 kilométeres távot, miközben a legkisebb, legvédtelenebb hősök, a koraszülött és beteg babák támogatására gyűjtenek.

A virtuális futás 2026. július 15. és augusztus 30. között zajlik, az eredményeket pedig szeptember 5-ig lehet beküldeni. A részvételhez mindössze egy regisztráció szükséges, valamint a 3500 forintos nevezési díj befizetése, amely teljes egészében a Plüss Kommandó munkáját támogatja.

A kihívásban bárki részt vehet, ráadásul nem kizárólag futással. A szervezők örömmel fogadják a sétálókat, túrázókat, babakocsival közlekedő családokat, kutyasétáltatókat vagy akár a görkorcsolyázókat is. A lényeg, hogy a teljesített távot valamilyen sportalkalmazással – például Garmin Connect, Strava, Runna vagy más hasonló alkalmazás segítségével – rögzítsék, majd a képernyőképet elküldjék a szervezőknek.

A Plüss Kommandó évek óta azon dolgozik, hogy speciális, textilből készült fejlesztő és ápolási eszközökkel segítse a koraszülött, újszülött, beteg és árva csecsemőket. Ezek az eszközök hozzájárulnak a babák idegrendszeri és fizikai fejlődéséhez, valamint segítenek csökkenteni a kórházi környezet okozta zajt, fényt, stresszt és egyéb megterhelő ingereket.

A szervezet támogatása célzottan jut el kórházakba, egészségügyi intézményekbe, gyermekotthonokba, valamint bántalmazott édesanyák gyermekeihez is. A mostani jótékonysági futás nem a sebességről vagy a megtett kilométerek számáról szól, hanem arról, hogy minél többen mozduljanak meg egy közös, nemes cél érdekében. A szervezők bíznak benne, hogy a nyár végére együtt sikerül „körbefutni” a Földet, és ezzel még több segítséget eljuttatni a legkisebb hősöknek.