Milyen lenne a jövő iskolája, hogyan lehetne egészségesebben élni, vagy miként tehetnénk fenntarthatóbbá a környezetünket? Ezekre és számos más, a mindennapokat érintő kérdésre keresik a választ a 2027-es Megoldások a holnapért kihívás résztvevői. Az EdisonKids és a Samsung közös programjába a 7–12. évfolyamos diákok november 25-ig jelentkezhetnek, akár már meglévő ötleteikkel is. Az idei zsűriben Pistyur Vera, a Bridge Budapest Egyesület alapítója is helyet kapott.
A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok ne csupán felismerjék a környezetükben tapasztalható problémákat, hanem megtanulják azt is, hogyan lehet ezekre megvalósítható válaszokat találni. A nevezéshez nem szükséges kész projektterv vagy kidolgozott megoldás: elegendő egy olyan ötlet, amelyből a program során szakértők és mentorok segítségével valódi kezdeményezés fejlődhet.
A versenyre 2–4 fős csapatok jelentkezését várják, egy kísérővel, aki lehet tanár, edző vagy foglalkozásvezető. A csapattagoknak nem feltétlenül kell ugyanabba az évfolyamba járniuk, és a szervezők oktatási, illetve sportegyesületeken keresztül jelentkező közösségeket is fogadnak. Korábban más versenyen bemutatott ötlettel szintén lehet nevezni, amennyiben a csapat szeretne tovább dolgozni rajta.
A 2027-es kihívás három kiemelt témakört határoz meg. A jövő iskolája témában többek között az élményalapú és személyre szabott tanulás, az esélyegyenlőség, valamint a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepe kerülhet előtérbe. Az egészség és sport kategóriában a mentális jóllét, a stresszkezelés, a mozgás, a közösségépítés és a tudatos digitáliseszköz-használat kérdéseivel foglalkozhatnak a csapatok. A fenntartható megoldások témakörében pedig olyan ötleteket várnak, amelyek az energia- és vízhasználatot, a hulladékcsökkentést, a zöld közlekedést vagy éppen az élelmiszer-pazarlás mérséklését segíthetik.
A résztvevőkre a négy hónapos program során többek között jövőkutatási, mesterségesintelligencia- és design thinking workshopok várnak. A fiatalok a kreatív problémamegoldás mellett a prezentációkészítésben és az ötleteik bemutatásában is tapasztalatot szerezhetnek. A program pályaorientációs és jólléti foglalkozásokkal is kiegészül, a TOP30-ba jutó csapatok pedig online és személyes képzéseken vehetnek részt. A további fordulókban mentorok segítik a kiválasztott fiatalokat abban, hogy továbbfejlesszék és megvalósíthatóvá tegyék elképzeléseiket.
A jelentkezési időszak október 12-én kezdődött, a nevezési határidő november 25. A csapatoknak egy legfeljebb kétperces videóban kell bemutatniuk magukat, a választott témát és azt a problémát, amelyre megoldást javasolnak. A TOP30 csapat névsorát december 11-én teszik közzé, a program döntőjét pedig 2027. április 16-án rendezik meg.
A legjobb három csapat tagjai, kísérő tanáraik és iskoláik összesen hatmillió forint értékű Samsung-termék közül választhatnak. A dobogósok mellett a TOP30-ba jutás is elismerést jelent a résztvevők számára, a megszerzett tudás pedig később a továbbtanulásban és a pályakezdésben is hasznos lehet.
A zsűri munkájában Pistyur Vera mellett oktatási, technológiai, vállalkozói és kommunikációs szakemberek vesznek részt. A kihívás fővédnöke Dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató. A szervezők olyan fiatalokat várnak, akik kíváncsiak a világra, és szívesen gondolkodnak azon, hogyan lehetne jobbá tenni a körülöttük lévő közösséget és környezetet.
Jelentkezni november 25-ig az edisonkids.org oldalon lehet.