A Szegedi Törvényszéken kezdődött hétfőn annak az öt embernek a pere, akiket különösen nagy értékre elkövetett pénzmosással vádol az ügyészség – olvasható a HódPress.hu oldalán. A vádirat szerint a három férfiból és két nőből álló csoport Hódmezővásárhelyen és környékén értékesített Magyarországra csempészett cigarettát. A fő vádlott, egy 64 éves helyi férfi és élettársa 2023-ban ismeretlen személyektől vásárolta a külföldről behozott dohányárut, amelyet különböző raktárakban tároltak, majd több vevőnek továbbadtak. A bűnszövetség működésében egy nő segített a szállításban és tárolásban, míg egy másik férfi nagyobb mennyiségeket vásárolt, amelyet ismerősén keresztül adott tovább. A hatóságok lehallgatások segítségével tárták fel az értékesítési láncot, amelyből kiderült, hogy a vádlottak több mint 132 millió forint értékű cigarettát adtak el. Az ügyészség az elsőrendű vádlottal szemben – aki korábban már garázdaság és orgazdaság miatt ült börtönben – öt év szabadságvesztést és több mint kétmillió forint pénzbüntetést indítványozott. Élettársára három év börtönbüntetést és ugyanekkora pénzbírságot kért. A harmadrendű vádlott esetében felfüggesztett börtönt javasolt a vádhatóság. Mivel a fő vádlottak nem ismerték el bűnösségüket, ügyük tárgyaláson folytatódik. A lánc alsóbb szintjén álló két férfi, akik beismerő vallomást tettek, már jogerősen két év, öt évre felfüggesztett börtönt kaptak, és többmilliós pénzbüntetést is fizetniük kell.