Sulyok Tamás köztársasági elnök látogatást tett a szegedi ELI-ALPS lézeres kutatóközpontban, amely ma Európa és a világ egyik legjelentősebb lézertechnológiai kutatóintézménye. A WebRádio.hu cikke szerint az államfő a Kutató Diákok Mozgalmának rendezvényén fővédnökként is részt vett, ahol hangsúlyozta: a szegedi kutatóközpont a lézertechnológia fejlődésének egyik motorja. Megfogalmazása szerint „a jövő itt születik”, hiszen az intézmény nemzetközi szinten is meghatározó tudományos munkát végez. Sulyok Tamás kiemelte, Magyarország számára büszkeség, hogy az ELI-ALPS Szegeden működik, és hogy a világ számos országából érkeznek ide kutatók kísérletezni. A köztársasági elnök arról is beszélt, hogy minden lehetséges fórumon népszerűsíteni kívánja az intézményben rejlő kutatási lehetőségeket. Ennek részeként ösztönözné, hogy az ELI ERIC konzorciumhoz – az alapító Magyarország és Csehország mellett – további visegrádi országok is csatlakozzanak. Allen Weeks, az ELI ERIC főigazgatója rámutatott: a lézertechnológia ma már a mindennapi élet számos területén jelen van, az ipartól az orvosláson át egészen a kvantumszámítástechnikáig és a kommunikációig. Szegeden tíz különböző, világszinten is kiemelkedő lézerberendezés működik, amelyek között több az attoszekundumos tartományban dolgozik. Ezek az eszközök lehetővé teszik többek között az anyagszerkezetek vizsgálatát, csillagászati folyamatok modellezését vagy az elektronok mozgásának elemzését. Az ELI-ALPS különlegessége, hogy a világ bármely részéről érkező kutatók térítésmentesen végezhetik itt kísérleteiket, amennyiben kutatási tervüket a tudományos bizottság támogatja. A szegedi és a prágai létesítmény megnyitása óta már több mint 1500 kutató érkezett 41 országból. Az intézet nagy hangsúlyt fektet a fiatal kutatók bevonására is: nyári egyetemeket szervez, szoros kapcsolatot ápol az egyetemekkel, és ösztönzi a külföldön dolgozó magyar tudósok hazatérését.