Az Időkapszula programsorozat következő állomásán a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye, az 1526-os mohácsi csata kerül a középpontba. A „Mohács 500” című beszélgetés április 29-én, szerdán 18 órától várja az érdeklődőket a szegedi Scruton közösségi térben. Az est vendége Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, akivel Apor Attila történész beszélget.
A program arra vállalkozik, hogy közösen gondolja újra a mohácsi vereség jelentését, annak kortárs hatásait és hosszú távú következményeit. A résztvevők választ kaphatnak arra, miként élte meg a korabeli társadalom a történteket, és hogyan alakult át az esemény értelmezése az évszázadok során. Szó esik arról is, hogyan vált Mohács a magyar nemzeti emlékezet egyik alapélményévé, és milyen módon hat még ma is identitásunkra.
A szervezők hangsúlyozzák: az est célja nem a történelmi mítoszok lebontása, hanem a közös gondolkodás ösztönzése, a múlt és a jelen összekapcsolása. A másfél órás, nyilvános rendezvény ingyenesen látogatható, ugyanakkor a korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztráció szükséges. A résztvevőket arra kérik, hogy a program kezdete előtt legalább 10–15 perccel érkezzenek meg.