Meghosszabbította országos mikrokutatásának kitöltési határidejét az Ifjúsági Szolgáltatók Országos Szövetsége. A szervezet a szakmai párbeszéd erősítése érdekében indította el a „Szakma az Ifjúságért Platform” kezdeményezést, amelynek első lépéseként egy nyolc kérdésből álló online felmérésben várják az ifjúsági szakemberek véleményét.

A kutatás célja, hogy feltérképezze és priorizálja azokat a problémákat, amelyek jelenleg a legnagyobb kihívást jelentik az ifjúsági szektorban dolgozók számára. Az ISZOSZ hangsúlyozza: a beérkező válaszok alapján kialakított szakmai álláspontot az alakuló kormányzat szakpolitikai szereplői felé is képviselni kívánják, ezzel is elősegítve egy érdemi érdekképviseleti párbeszéd elindítását.

A kérdőív elsősorban azoknak szól, akik közvetlenül fiatalokkal dolgoznak – például ifjúságsegítőknek, ifjúsági munkásoknak vagy közösségszervezőknek –, de várják az ifjúsági szektort támogató kutatók és módszertani szakemberek véleményét is.

A szervezet szerint a fiatalokkal dolgozó szakemberek tapasztalata és gyakorlati tudása kulcsfontosságú ahhoz, hogy a jövő ifjúságpolitikája valódi igényekre épülhessen. A kutatás eredményei mentén később további szakmai egyeztetések és párbeszédek indulhatnak az ifjúsági szektor szereplőivel.

A kérdőív kitöltésére 2026. május 16-án, szombaton éjfélig van lehetőség. A kutatást Fazekas Anna vezeti, míg a platform koordinációját Ament Balázs látja el.

A kérdőív itt érhető el: ISZOSZ mikrokutatás kérdőív