Könyvgyűjtési akció indul Kárpátaljai és vajdasági gyermekek támogatására – több leadóhely is elérhető
Könyvgyűjtési akció indult azzal a céllal, hogy magyar nyelvű könyvek eljuttatásával segítsék a kárpátaljai és vajdasági magyar gyermekek anyanyelvi fejlődését, valamint erősítsék bennük a magyar kulturális identitást.
A kezdeményezés keretében 2010 után megjelent, jó állapotú vagy újszerű magyar nyelvű gyerekkönyveket és kötelező olvasmányokat várnak a szervezők.
A gyűjtés során több korosztály számára is érkeznek könyvek: a legkisebbeknek (0–3 év) leporelló és kartonkönyvek, mondókás és képeskönyvek; az óvodás korosztálynak (3–6 év) rövid meséket és verseket tartalmazó kiadványok; míg az iskolás korosztálynak (7–11 év) meseregények, kötelező olvasmányok és kezdő olvasóknak szánt könyvek kerülnek összegyűjtésre.
A szervezők kérik, hogy csak 2010 után megjelent, tiszta és jó állapotú könyveket adjanak le az érdeklődők, mivel kizárólag ilyen köteteket tudnak továbbküldeni.
A könyvek több gyűjtőponton is leadhatók:
Hódmezővásárhely: Baksa József – +36 20 349 2720
Kiszombor: Mészáros Gábor – +36 70 236 0948
Szeged:
– Csikos Ákos Bátor – +36 20 502 2420
– Horváthné Dudás Anita – +36 30 873 0725
– Kovács Emma – +36 20 618 7085
A kezdeményezés célja, hogy minél több gyermekhez eljussanak a magyar nyelvű könyvek, amelyek nemcsak tanulást, hanem élményt is jelentenek számukra a határon túl.