Idén is meghirdette EnterPRIZE nevű fenntarthatósági pályázatát a Generali, amelynek célja a hazai kis- és középvállalkozások támogatása. A nemzetközi program a fenntartható működést, a társadalmi felelősségvállalást és az innovatív közösségi kezdeményezéseket kívánja ösztönözni, összesen 15 millió forintos díjazással.

A Generali 2021-ben indította el az EnterPRIZE programot azzal a céllal, hogy platformot és láthatóságot biztosítson azoknak a vállalkozásoknak, amelyek működésük során kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelemre, a munkavállalói jóllétre és a helyi közösségek támogatására.

Az idei pályázat három kategóriában várja a jelentkezőket. A Környezetvédelem kategóriában az öt főnél nagyobb vállalkozások pályázhatnak olyan projektekkel, amelyek a fenntarthatóságot és a környezet védelmét szolgálják. Ebben a kategóriában összesen 7 millió forintos támogatás érhető el.

Újdonságként jelenik meg a Társadalmi hatás kategória, amely szintén az öt fő feletti kis- és középvállalkozások számára nyitott. Itt olyan kezdeményezéseket várnak, amelyek kézzelfogható társadalmi értéket teremtenek. Emellett külön kategóriát indítottak a mikrovállalkozások számára is: az 1–4 főt foglalkoztató cégek kisebb léptékű, ugyanakkor jelentős hatású projektekkel nevezhetnek. A Társadalmi hatás és a Mikrovállalkozások kategóriákban egyaránt 4–4 millió forint a pályázati díj.

A szervezők szerint a program egyik legfontosabb üzenete, hogy a fenntarthatóság nem kizárólag nagyvállalatok privilégiuma. Már kisebb lépések és helyi kezdeményezések is komoly változásokat indíthatnak el egy közösség vagy akár egy vállalkozás működésében.

A pályázati időszak 2026. május 5-én indult és június 19-én zárul. A jelentkezőknek egy legfeljebb 15 diából álló prezentációban kell bemutatniuk vállalkozásukat, korábbi fenntarthatósági projektjeiket, valamint azt az új kezdeményezést, amelyet a támogatás segítségével valósítanának meg.

A Generali hangsúlyozza: a fenntarthatóság egyik alapja a kármegelőzés és a tudatos működés. A program ezért nemcsak pénzügyi támogatást kínál, hanem inspirációt és közösségi platformot is biztosít azoknak a cégeknek, amelyek hosszú távon felelősen szeretnének működni.