Az állatok világnapjához kapcsolódva többféle programmal várja a gyerekeket és a családokat a Szegedi Vadaspark október elején. Az óvodai és iskolai csoportok október 2-án, pénteken egy játékos vetélkedőn fedezhetik fel a vadaspark különböző területeit, míg október 4-én, vasárnap a családok és az örökbefogadók számára is külön programokkal készülnek.
Az október 2-i rendezvény 9 és 14 óra között zajlik. A résztvevő gyerekek térkép segítségével kereshetik fel a vadaspark kijelölt területeit, miközben menetlevelükön különböző feladatokat oldanak meg. A játékos állomásokon pontokat gyűjthetnek, a két korcsoport legjobban teljesítő csapatai pedig állatetetést nyerhetnek. A programra az óvodai és iskolai csoportoknak előzetesen regisztrálniuk kell, a jelentkezési határidő szeptember 28., hétfő 10 óra.
Az állatok világnapját október 4-én ünneplik világszerte. A jeles napot 1931-ben hozták létre, és Assisi Szent Ferenc emléknapjához kapcsolódik. Az alkalom az állatvilág sokszínűségére, a veszélyeztetett fajok védelmére, valamint az ember és az állatok közötti felelősségteljes kapcsolatra is ráirányítja a figyelmet.
A Szegedi Vadaspark október 4-én a hagyományoknak megfelelően az örökbefogadókat is köszönti. Az előzetesen regisztrált támogatók a köszöntést követően csoportokban, az állatkert munkatársainak vezetésével kereshetik fel örökbefogadott kedvenceiket. Az örökbefogadók számára a regisztráció szeptember 28-ig lehetséges az info@zoo.szeged.hu e-mail-címen.
A családokat ezen a napon 10 és 15 óra között játékos és ismeretterjesztő állomások várják. A Természetvédelmi Oktatóközpontban 12 órától családi Kahoot! kvízt is rendeznek, ahol értékes nyereményekért lehet versenyezni. A Medveösvény elején a Szegedi Gombász Egyesület gombasimogatóval készül, emellett pedig további felfedeznivalókkal és állatokhoz kapcsolódó érdekességekkel várják a látogatókat.
A szervezők célja, hogy az állatok világnapja ne csak szórakoztató programokat jelentsen, hanem a természet és az állatvilág iránti érdeklődést, valamint a felelős állattartás és természetvédelem fontosságát is közelebb hozza a látogatókhoz.