A Szegedi Szabadkai úti Fodor József Kollégium nemcsak a szakmát tanuló középiskolások elszállásolását biztosítja, hanem délutáni tanulmányi és szabadidős programjaival is segíti fejlődésüket – írja a SzegedMa.hu weboldal. A kollégium évek óta kiemelt figyelmet fordít a drogprevencióra és a fiatalokat érintő veszélyek megelőzésére. Az idei tanév első hónapjai is e jegyben teltek. Elsőként Krnács András, a Safer Internet Program oktatója tartott interaktív előadást az új kollégistáknak az internetes zaklatás, vásárlási csalások és adatlopások veszélyeiről. A program célja, hogy a gyerekekből felelős, tudatos digitális polgárok váljanak. A délután második részében a drogprevenció került középpontba. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőrkapitányság munkatársai filmvetítéssel és látványos bemutatóval hívták fel a figyelmet a szenvedélybetegségek veszélyeire. Kíra, a drogkereső németjuhász kutya éles helyzetekben is bizonyította tudását, miközben gazdája a kutyák kiképzéséről és munkájáról mesélt. A programot Csala-Pellek Borbála őrnagy előadása zárta, aki a bűnmegelőzésről, az iskolai zaklatásról, a lopásokról és az elektromos rollerek felelős használatáról beszélgetett a diákokkal. A közös filmnézés és értékelés segítette a tanulókat abban, hogy felismerjék a veszélyes helyzeteket, és tudják, hová fordulhatnak segítségért. A kollégium ezzel ismét bizonyította: fontos számára, hogy diákjai biztonságban legyenek – online és offline egyaránt.